Egy évszázaddal ezelőtt Marosvásárhely lakossága tízszer olyan kicsi volt mint ma. Lakói többnyire magyarok voltak. Az utcákon, tereken szinte csak magyar szót lehetett hallani, a feliratok is mind magyar nyelvűek voltak. A zsidó gyerekek is, de a románok közül is sokan magyar iskolákba jártak.
Pont száz évvel ezelőtt dúlt a világháború. A sok új iskolaépületet sokszor nem tanításra használták, hanem katonák elszállásolására, sebesültek gyógyítására. Hogy miért pont az iskolákat használták erre a célra? Mert nem számítva a Kultúrpalotát, Városházát, a templomokat, ezek voltak a város legnagyobb épületei: a mai Bolyai és Református Líceum épülete (abban az időben „Református Kollégium”) az Unirea épülete (egykor Katolikus fiúgimnázium), a Papiu épülete (Felsőbb leányiskola). És sebesültből nagyon sok volt. Kaszárnyából ugyan volt több a városban, de nem elég.
Az első világháború (1914-1918) nagy változást hozott a marosvásárhelyiek életében. Az Osztrák-Magyar Monarchia (ennek az országnak a magyar részéhez tartozott Vásárhely) a háború végén megszűnt. A város Romániához került. A szobrokat ledöntötték, az utcaneveket mind megváltoztatták, és csak románul írták ki őket. A város magyar lakossága azonban a mindennapi életben erre fittyet hányt, és továbbra is a régi utcaneveket használta. Sokan még ma is következetesen Kossuth utcát mondanak Călărașilor helyett, vagy Iskola utcát Aurel Filimon helyett. Használd te is bátran a régi neveket, ismerd meg azokat az épületeket, melyeket 100-130 éve építettek, ezáltal légy büszke örököse mindannak, amit az Osztrák-Magyar Monarchiában épült, valósult meg városunkban.
A vertélkedőre olyasmiket is megtanulsz, hogy mi az a szemöldök, a kötény, az ökörszem. Hogy eddig is tudtad? Nem biztos! Sok sikert a versenyen!
